2016. december 17., szombat

három

2013. december 14.
Szóval, pontban a fenti dátum szerint, három éve kezdtem el boldogítani a népeket. Tudom, szörnyű amit az utóbbi időben leművelek a bloggal kapcsolatban, de lesz ez még más. 

Fogalmam sincs, mit írhatnék. Köszönök minden kattintást, feliratkozást, kommentet, olvasást, pipát, még akkor is, ha nem valami nagy számokról beszélünk. Köszönöm a szavakat, köszönöm ezt a három évet *nyáladzás*. Szóval most akik olvasnak (ha egyáltalán ennyi idő után még érdeklek valakit), kapnak egy hatalmas ♥. 


És igen, ez hihetetlenül érzelmes lett, ezért magamhoz híven benyögök még ide valamit. 

élethelyzetek
[amikor mindenki a telefonját nyomkodja, te pedig nem szólaltál meg már egy jó ideje]
és mondasz valamit
- Gyerekek... érzem ahogy rohad a pofám. De csak a jobb... mindjárt oszlani kezd. És így bűzleni fog, meg gennyes lesz az egész, mint a rosszul megrendezett filmekben az oszlásnak-indult-hulla. Elsorvad. 

[amikor nagyon reggel van, de a suliban először a barátnőiddel futsz össze]
és ritka alkalom, viselsz sminket
- Wow, Panni, ma nagyon csinos vagy!
- Kösziii (örül, hogy végre valamit jól csinált). 
- Te nem is használsz alapozót?
- Nem, minek? Nem szeretem, beleragad a pofámba, meg a kezem is így összekeni, ha támasztom az arcom, meg olyan, mint valami maszk, érted... 
[itt eltelik pár perc és már enyhén másról van szó]
- És a szemeden nem zavar? Nem szoktál belenyúlni, elkenni vagy ilyesmi?
- Mi, én a szememre nem használok alapozót... 

és mindjárt karácsony... nem, ez hibás. mindjárt egy éve, hogy felvételiztem... hát azta. 

2016. október 25., kedd

cím nélküli

Na szóval. Itt vagyok és igazából már több hete (nekem éveknek tűnik) tervezem a nagy visszatérésemet, több bejegyzéssel is próbálkoztam már, sőt, megkockáztatom egy már készen is van, de az annyira túl-naplós-személyes, hogy még várom az idejét a közzétételének. A másik, hogy mostanában annyi dolog történik velem, hogy mire leülnék megírni, két zavaró tényező lesz, egy: nem aktuális már a bejegyzés; kettő: túlságosan naplós az egész. És igen, valamikor kiteszek egy ilyet, esküszöm, hogy lássátok, milyen lezser gyerek ül a monitor mögött, aki nemcsak mély gondolatokkal tölti meg ezt a helyet, hanem egy kicsit magával is. Szóval, hogy a nagy visszatérésemhez hű legyek, benyomok nektek ide egy fotót és egy verset, ami saját. Egy kicsit fura a verselésem, olyan slam poetry-s, de valahogy mégsem. Majd alakul.
[cím nélküli]
Azt
Tapaszt,
Amit 
Szívedre 
Kapsz,
Ne dobd ki,
Tedd el valahova
Hol honvágyad
Nem érez vágyat,
Mint szívedbe karót
Döfni
Törni
Zúzni
Úgy érzed most magad.

Fáj az ár,
Amit vár
A lelked,
De cserébe tested temeted. 
Elbasznád,
Másnak aztán semmit sem jelentene,
Amit mindezért vársz.
Leragadt a gondolat,
Hogy te mindezért
Semmit se kapsz,
Bár adsz
Annak
Aki 
Kap
Hogy ne érezd magad szarul emiatt.
Gondold meg mit teszel,
Tetszel,
Vagy elveszel
Abban a sokkban,
Amiből sok van. 
~Panna Gy., 16.10.21~